(( Ez nem a hírnévről szól (na ne bohóckodjunk, mi meg a hírnév?). Nem arról, hogy melyikünket "bálványozzátok" jobban, vagy hogy hány lájkot kapunk. Kedves, becsülendő dolog, de nem ez számít. Ez nem verseny, vérre menő. Csak játék. Komoly játék, mert a tét az, hogy mennyit adunk, és ez nagyrészt tőlünk is függ. Játék. Játék velünk, rajtunk, bennünk és veletek. Egy olyan törékeny csoda, amit csak együtt tudunk létrehozni és megtartani. Sokszor majdnem összeomlott és újra kellett építeni pókhálónyi hajszálakból, könnycseppekből, érvekből és egy kis félretett önbecsülésből. Fájdalomból és szeretetből - két olyan érzelemből, amik mindig együtt járnak, és arra tanítanak, hogy csak együtt érnek valamit, bármit is. Tudom, semmi sem tart örökké, ahogy a szerelem és a fájdalom is elmúlik egyszer. Mégis, egy próba hangulata, a koncert utáni taps, egy fájdalmasan erős ölelés...ezek az emlékek addig velünk vannak, amíg élünk. Számunkra talán csak ennyit jelent a szó: örökké. Nem adjuk könnyen, küzdünk érte, mert a miénk. És itt most megint nem a zeneiparról, a hírnévről vagy a sztárgázsiról van szó, hanem arról a több-kevesebb munkáról, amit beletettünk közösen ebbe a játékba, ahol mindenki kockáztat, de éppen ezért izgalmas. Kockáztatunk bizalommal, szerencsével, hittel és csak reménykedni tudunk benne, hogy győzünk (vagy nem bukunk nagyot). Persze, ahogy az élet, úgy ez a játék sem mindig idilli, cukormázas. Néha méregzöld, kénköves és van, hogy koromfekete. De amíg van kiért játszani ezt a játékot...

...szóval köszönjük, hogy játszotok velünk. Mert ez rólatok is szól.))

:)

(( ...és akkor most félre minden csöpögős-érzelmes megjegyzéssel és kezdjük újra! ))

Kedves Közönség!

Ez a Menta teraszos buláj, ez nagyon ott volt, remélem tudjátok. Hihetetlen jók voltatok, figyeltetek ránk, bíztattatok minket és az, hogy annyian jöttetek velünk tovább a Tetthelyre, hát az volt a koktélcseresznye a fagyin lévő tejszínhabtorony tetején. Én személy szerint nagyon jól éreztem magam veletek és örülök, hogy sokakon hasonló érzelmeket láttam. Nem kis jóság az ilyen. 

Néhány szó a technikai részletekről: a hanghatár miatt most nem zúzták az agyunkba a kontrollokból az egyes szólamokat, ami jó volt, mert nagyobb figyelmet igényelt, viszont zavart is egyben (legalábbis engem), hogy semmit sem lehetett hallani. Mindenesetre tanulságos volt és örülök neki, hogy ezt is ki tudtuk próbálni, mert tapasztalatnak nem volt rossz, sőt. Szerintem valahol a két megoldás között lesz a jó válasz(tás) kontroll szinten, de ez csak az én laikus, buta véleményem. Nem tudom, hogy mennyire volt így, de azt hallottam egy-két embertől, hogy András jól hallatszódott, aminek nagyon örülök már megint csak. ^^ Illetve egy kedves barátunktól azt a véleményt is megkaptuk, hogy egyre jobbak vagyunk, pedig ő aztán tényleg nem kímél, ha kritikáról van szó.

Köszönjük, hogy eljöttetek és buliztatok velünk! Még csak most kezdtük az évet, úgyhogy tessék felkötni a bakancsotokat! A következő aeternumizálódás időpontja: január 22, Deja Vu. Részletekért csekkoljatok minket a fészbúk oldalunkon, illetve itt. ;)

Csókolom

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.